Próbáltam a mai napon elterelni a figyelmemet. Ma volt egy ultrahangos vizsgálata a férjemnek, és kora délután elindult itthonról, hogy a forgalmon magát átharcolva eljusson a belvárosi klinikára.

Ez az a magán intézmény, ahol korábban is jártunk andrológusnál. Említettem neki, ha túl van az ultrahangon, kérdezzen rá a recepción a korábban levett vér – és genetikai eredményeire.
Igyekeztem elterelni a figyelmem, ezért elmentem bevásárolni alapvető élelmiszereket. Pakoltam ki a konyhánkban, és amikor kinéztem az ablakon, láttam, megérkezett az én szerelmem. Integettem neki izgatottan, mint egy kislány, aki pár órára lett egyedül hagyva, de máris újból öröm éri, hogy visszatértek hozzá.
 

Belépett az ajtón, és komor volt. Szinte megfagyott a levegő, de nem a méregtől, a bizonytalanságtól.
Felém fordította a fejét, miután levette a kabátját, és láttam, amint drága kis mackómnak keserédes a szeme. Kis könnycseppek felcsillantak, aztán láttam rajta, nem tud megszólalni. Tág pupilla, szomorkásan csüggedt száj.

  • Mit mondtak? – kérdeztem.
  • Semmit! – felelte.
  • Add ide a leleteket, hadd nézzem meg! -  szóltam, és elvettem a kezéből.

A konyhapultra letéve a sok – sok papírfecnit kezdtem lapozgatni. Genetikai vizsgálat rendben. Szerencsére nincs kromoszóma probléma. A másik DNS teszt is rendben van, így a genetikai probléma és hordozottság kizárva. Nézem tovább a leletet, és a hormonoknál van egy kis eltérés LH – tesztoszteron szintjeinél, de ez az eddigi tapasztalataim szerint orvosolható.
Belép a konyhába ő is. Rámnéz.

  • Nincs is varicocele (herevisszér)!  Eddig úgy tűnt, de nincs, megerősítette az orvos.
  • De akkor mi a baj?

Görbül a száj, megremeg, egy könnycsepp kicsordul. Elkezdek hangosan, kissé kiabálós formában beszélni.

  • Mondd, hogy nem az! Mondd, hogy nem az! Mondj már valamit, könyörgöm!
  • Ahogy nyáron, most is találtak kisebb pontokat a bal herémen. Négy darab van, de szerencsére nyár óta nem nőttek.
  • De mit mondtak, ugye nem az, amire gondolok?
  • Nem, még nem tudunk semmit. De kelleni fog a biopszia.

Elkezdek zokogni. Ő is kicsit elengedi magát egy percre, majd leveszi a whiskey-s üveget és két poharat.

  • Kérsz?
  • Kérek.

Megisszuk a kis pohárnyi „jókedvet”, majd kérdezi:

  • Mit vettél a boltban, kincsem?
  • Semmi különöset. Csak egy- két apróságot, amire szükség van.

Megölel, én is szorosan átölelem. Érzem azt a parfümöt, ami az első találkozásunkkor volt rajta. Érzem, hogy ő az enyém, és tudatosul bennem még inkább, hogy nélküle nekem nincs világom, nincs életem, mert annyira szeretem őt.

 

  • Szeretlek!
  • Én is nagyon szeretlek! Ugye nem lesz baj? – kérdezem.

Minden rendben lesz, rendben kell lennie...


Büszke vagyok rá, milyen erős, és mennyire tartja magát. Hihetetlen…  És épp itt csücsül , zenét hallgat, és játszik, mintha semmi sem történt volna. Annyira szeretem!

Már csak egy hét…