A múlt hetem egyik napja szívfacsaróra sikeredett.

Eddig egészen jól elvoltam, nem foglalkoztam a jelenlegi helyzetünkkel és problémánkkal, hogy lehet, gyermektelen házastársak maradunk a hátralévő életünkben. Ennek több oka is van, és még nem derült ki sok minden, de várom már azt a bizonyos február végi napot, amikor félig felkerül az i-re a pont.

A múlt hét elején érdeklődtem a katonavizsgálat eredménye iránt, amit a BMC-ben kellett elvégeztetni, hogy ott is legyen egy második eredmény. Sajnos nullás, ismét, így meg sem lepődtem. Hallottam, amint a vonal túloldaláról sóhajtott a laborasszisztens, és nem igazán szerette volna közölni a tényt, de közbevágtam, és kérdeztem, hogy ismét nincs semmi benne?

-          Igen, sajnálom! - mondta a néni.

Valahogy nem viselt meg, hiszen tudtam, hogy ez lesz. Ha az elsőben nem volt, miért lenne a másodikban.

Kértem időpontot egyeztetésre, végre igazi konzultációra a leendő kezelőorvosunkhoz, és hiszitek vagy sem, február első hetében április 7-re kaptam időpontot.

Csak néztem, és elakadt a szavam…

-          Próbálja meg magánban elintézni a doktor úrral, lehet akkor előbb sorra kerül! – mondta a recepciós.

-          Rendben! – válaszoltam.

Végülis nincs miért sietnem, hiszen még messze van április, és addig lesz egy február végi eredmény is, ami félig sorsfordító.

 

A héten volt egy különleges nap a munkahelyemen, több kollégám és kolléganőm behozta a gyerekét, okát nem tudom.

El is voltam a kis irodámban mindaddig, amíg egy kedves kislány be nem jött hozzám.

-          Szia! – mosolygott rám huncutan.

-          Szia! Hát te mit csinálsz itt? – feleltem.

Kiviharzott, és mosolygott, majd elbújt, és kukucskált. Eljátszott velem így egy darabig, nagyon aranyos volt. Végül bejött ismét, és beszélgettünk, hozott mindenféle kézzel készített ajándékot, rajzot, egy fecnidarabot és így tovább. Nagyon tündéri volt.

 

 

A hab a tortán az volt, hogy kiderült, az egyik férfi kollégám felesége babát vár. Na, itt éreztem, kicsit elpattan a húr, de tartottam magam, gratuláltam, és visszavonultam az irodámba.

Aztán hirtelen, mintha csak egy angyal küldte volna, ismét megjelent a kislány bájos vigyorral az ajtómban, és hozott ismét egy kis papírfecnit rajzokkal. Leült mellém, hajtogattunk, végül visszament a folyosón túli irodába, az anyukájához.

Bájos volt, akinek tiszta a lelke. Hihetetlenül megérintett...