Túl vagyunk ismét egy héten, újabb kivizsgálásokon, remélhetőleg sikerült ismét nagy – nagy lépcsőfokokat megmásznunk. De ez majd idővel derül ki, mert igen, mindenhez türelem kell. Ilyen szempontból nagyon megtanít az élet a türelemre, de mint korábban említettem, ez nekem sosem fog menni igazán, így ez az időszak pozitív szemmel nézve igazi ’tanulópénz’…

Férjecském a tegnapi napon volt a BMC által előírt vér – és katonavizsgálaton. Arany szívem, utóbbira panaszkodott, hogy azért teljesen más, mint az első, magánintézményben végzett vizsgálat. De sebaj, túl volt rajta, nehezen ment, mint a vágóhídon a férfiak vártak egymásra és arra a bizonyos szobára. Ráadásul két külön edénybe is kellett teljesítenie egy eredmény kibocsátás során. Fel is nevettem, mondom ilyen nincs… De ilyen ez, legalább nevetünk már rajta, és viccesen támogatva egymást a telefonba felnevettünk, és úgy elszórakoztunk a tapasztalatain, mintha megjárta volna csodaországot.

 

Jók ezek a pillanatok, ebből is látszik, hogy erősödünk, hogy partnerek vagyunk, hogy éltetjük és bátorítjuk egymást. Ez tényleg kell.
Majd a jövő héten már egy - két kézzelfogható információra rákérdezhetünk, de itt is, mint mindenhol, a komolyabb vizsgálatokra várni kell. Például AIDS, Hepatitis és a többi ’baráti kör’ által képviselt betegségek eredményeire.

A mai napon túlestem a sokat emlegetett hiszteroszkópián. El sem hiszem, hogy mennyire pozitív volt ahhoz képest, hogy tavaly a méhszájseb fagyasztásom mennyire kellemetlen volt. Na, az tényleg rossz emlékekkel tölt el, ez viszont egészen ’csodás’ érzés ahhoz képest, miket olvastam én a hálón. Érdekelt, tartottam tőle, és baromira be is voltam rezelve, hogy ha még itt is kiderülne valami, esküszöm, én hegynek megyek!
De szerencsére nem így történt  :-) A világon minden rendben, gyönyörűséges méhecskével áldott meg a természet. A saját szememmel láttam, és az orvos is mondta, kívánni, birtokolni sem lehetne szebbet. A petevezetők is szabadok, semmi összenövés, semmi elváltozás, minden a legnagyobb rendben.

De hogy is volt ez? Ó jaj, kislányos zavaromban kicsit hebegtem – habogtam, amikor megérkeztem és kérdezte, van – e bármi kérdésem? Nyilván az volt az első, hogy fájni fog – e nagyon… A válasza erre az volt, hogy az attól függ, milyen könnyen sikerül elérni a nyakcsatornát. De már vetkőztem is, és a kis elektromos székén, alul  semmi nélkül feküdtem.
Levettem a pulóveremet is, és egy egyszerű póló volt rajtam, hogy ha idegességemben leizzadnék, legalább ne duplán tegyem. Ha – ha – ha… Mik meg nem fordulnak a fejemben, de így van…
Bejött egy asszisztens egy tasak vízszerű kontrasztanyaggal (pontosan nem tudom, mi volt). Akkor tessék széttenni lábaimat, elsőként ultrahang be, gyorsan ki, és jött is az a híres „izé”, aminek a szára vékonyka és mozgatható is. Az orvos még poénkodott is vele, hogyan mozog odabent. Mondom szuper, csak essünk már túl rajta!!!

Egy jó erős jódos fertőtlenítést kaptam. Azt minden nő megérzi, hadd ne részletezzem.
Az eszközön keresztül valami úton – módon bejutatták a kontrasztanyag szerűséget, és kezdődött is a vizsgálat. A bemenetelt nem néztem, mert ijesztő volt a számomra, ahogy a képernyőn mutatja a dolgokat. Ellazítottam magam, mert következett a kritikus nyak rész, amin vagy sikerül egyszerűen túlmenni, vagy bizony kellemetlen lesz. Szerencsére előbbi, még egy kis vízszerű kontrasztanyag, aztán hopp, máris látom az emberi szervezet egyik csodáját, a női méhet.
- De szép! – gondoltam magamban.  Minden sima, rózsaszín, tök egészséges.
Szerencsére az orvos is megerősített benne, hogy bizony – bizony, itt minden rendben van.
Miközben nagyban bogarászott, azért éreztem enyhe menstruációs görcsöket, de olyan szinten lefoglalt az emberi  test mivolta, hogy belebambultam.
Kész is vagyunk, minden rendben, szerencsére könnyen ment, ennyi volt!  - értesített.
A lányok és nők ’ legjobb barátja’ kacsa ki, a víz pedig csak úgy folyt belőlem. Semmi gond, felkészültek erre is, én pedig gyorsan megtörölköztem, kaptam betétet (úgy érzem, még pár napig kell), felöltöztem, és máris ellepett újra az anyag… Sebaj, felkészültem erre, gyorsan fizettem és mentünk is haza.
Vígan utaztam az autóban, amikor kezdett kimenni belőlem a stressz. Görcsöket éreztem, a feszített részemet is, hát ez van. Ma pihenés, és 72 óráig se fürdő, se házasélet.
Jelenleg még picit érzékelem a beavatkozást, de ettől függetlenül örülök, hogy belevágtam. Inkább így, nem TB alapon, sokkal emberibb körülmények között, altatás és mindenféle bent fekvés nélkül.
Sokkal jobb, hogy erről dönthettem, és nem bántam meg.  Ugyanis ha február végén mégis olyan dolgok derülnek ki, amire nem vagyok felkészülve, akkor is megcsináltattam volna, tudjam, rendben vagyok, és tudjam azt is, hogy bárhogy is döntünk, én kész legyek!