Amíg el nem jött a "nagy nap", a vérvizsgálat ideje, teljesen feszültek voltak a hétköznapok. Keresni a reményt, a bizonyosságot arra, hogy sikerült. Folyamatosan kattog ilyenkor az ember agya, hogy mit szabad és mit nem. Aztán attól függetlenül, hogy próbálja elterelni a figyelmét és mindent meg is tesz érte, a tudatalattiban akkor is ott motoszkál ezernyi kérdés és aggodalom, hogy vajon sikerült-e?

Az ágyban való fekvés, az óvatos séták a lakásban, és a teljes szomjazás a levegőre. Internetezés,, ahol a különböző ruhamárkák fél kollekcióját már a kosárba pakoltam, majd bezártam az ablakot, könyvek, keresztrejtvények, sírás, boldogság, feszültség, kiabálás, harag, düh, túlaggódás, és mindezek ellenére próbálj meg kiegyensúlyozott lenni. Ehhez rengeteg magnéziumra volt szükségem, és az én megértő, minden pillanatomat és kívánságomat leső férjemre. Végig ott volt, és amikor elhagytam magam, csupán annyit mondott, hogy:

- Érzem, sikerült! - közben mosolygott.
Nekem pedig görbült szinte a szám, mert semmit nem éreztem, és még a két hétből hátra volt jócskán, így jött a szokásos gyerekes viselkedésem, és kértem tőle, hogy ígérje meg nekem, hogy sikerült! Megígérte.


Teltek a napok, és az eddigi egészséges étkezésemet felváltotta a ropi, hamburger és szénsavas üdítők iránti vágy. Szinte láttam magam kívülről, amint disznóra zabálom magam. Tartott ez az egész jó pár napig, aztán leálltam. Közben a cickóim fájdogálni kezdtek, de ezt a progeszteron krémnek tudtam be. Aztán jött néha egy kis hányinger, de csak percekig tartott. Ezt is megmagyaráztam, hogy biztosan annyira szeretném, hogy bemagyarázok magamnak egy csomó tünetet. 
A vérvétel előtti utolsó három napban egyszerre sírtam és nevettem. Annyira fáradt voltam lelkileg, hogy így jött ki a stressz. Néztünk focit is, mintafeleségként asszisztáltam a férjem mellett az alkoholmentes sör társaságában, és egyszerűen röhögőgörcseim lettek mindentől, amit közvetítettek. A belgák hajától, az izlandiak nevétől, csak nevettem bele a világba...

- Tuti várandós vagy! - mondta kedvesen, láttam a szemében az örömöt.
- Ezek csak a hormonok, jobb mint az alkohol! - ütöttem el a poént.
Nyilván a későbbi napokban is hullámzott a hangulatom. Hirtelen jött rám ijjedség, félelem, majd a tükör előtt állva elmagyaráztam saját magamnak, hogy én már pedig várandós vagyok, és két gyönyörű gyermek fejlődik bennem egészségesen, akik 2017 márciusában a világra jönnek...
Kértem a férjemet, hozzon tesztet, de ellenkezett. Azt a pár napot már csak kibírjuk.
 

Eljutottunk a kórházig, levették a vért, és 1-1.5 óra múlva ígérték is az eredményt. Amikor letelt az idő, akkor láttam, amint a biológus bekopogtat az orvosomhoz, rá pár percre pedig behívtak.
Mosolyogtak, és nagyon kedvesen elmondtak mindent:

- Gratulálunk, sikerült! Bár egy kicsit alacsonyabb a várt szinttől a HCG, de ez még beindulhat. Kap még egy injekciót a hüvelykrém mellé. Vagy hívjuk vissza két nap múlva egy újabb vérvételre? - nézett a biológusra.
- Nem szükséges, jöjjön két hét múlva az ultrahangra! - mondta a hölgy, miközben rámnézett.
 

A férjem mellettem vigyorgott, én pedig lefagytam. Mert örültem is az eredménynek, meg nem is. Aztán kiváltottuk a gyógyszereket és indultunk haza, én pedig megfogadtam, hogy a lakóhelyemen majd intézek magamnak egy HCG vérvételt, a saját megnyugatásom végett két nap múlva. Szerencsére az eredmény pozitív, a HCG 2.5szeresére nőtt, így bízom benne, hogy a lurkó(k) azóta is szépen fúrják be magukat anya pocijába, és az ultrahangon, ami a 6.héten lesz, már szépen dobogni fog a szívük.

Szóval így, az 5. héten rengeteg pálcára pisiltem, és még mindig nem fogtam fel egészen, hogy anyuka vagyok/leszek! Most már ennyi küzdés árán igazán megérdemeljük azt, hogy a mi kis családunk kiteljesedjen!

A legszebb pedig az egészben az, hogy a 6 petesejtből ez a két pöttöm akart nagyon élni már akkor is, és meg is mutatták, milyen ügyesek és teszik ezt minden nap. Én pedig simogatom a pocakom, és elmondom nekik nap mint nap, hogy mennyire szeretjük és várjuk őket!

Bár nem így terveztem anno ezt az egészet, mert álmodtam magamnak egy meglepetést, hogyan is jelentjük be a családnak vagy mondom el a férjemnek. De szerintem ezt egy másik alkalom adtán bepótolom majd... :-)

Folyt.köv.