Csomagolunk...
Izgatottság járja át a kis lakást, ahol élünk, csakúgy mint amikor egy nyaralásra készülünk. Vajon bepakoltunk-e mindent, felírtunk-e mindent a listára?


Gyógyszerek, újságok, telefontöltők, tisztálkodási szerek és ruhák. Mintha csak magam előtt látnám az eddigi utazásainkra való felkészülést. Közben pedig egy-egy pillanatra megszorongatja a torkunkat az aggodalom.

Tele vagyunk tervekkel, amiket együtt szeretnénk végigcsinálni. Tervek a jövőről, arról, hogy mi lesz később. De ezek az álmok egyelőre nem valósak, és sok mindentől függenek, ami az elkövetkezendő napokban és hetekben kiderül. Az egyik szemünk most sír, a másik nevet, hiszen szomorúak és elkeseredettek vagyunk a helyzet miatt, és boldogok, hogy együtt vagyunk.
 

Édesen terelgetem, mint egy doktornéni, hogy mire lesz még szükség. Rám néz nagyra nyílt szemeivel, és aranyosan mosolyog, szót fogad. Látom a rémületet, látom, hogy fél. Én is félek, de nem mutatom, mert itthon "én vagyok a doktornéni, aki mindent tud". Így is van, maradjon meg ez ennek, hadd tápláljak több bizalmat, jókedvet és biztonságot felé.

Lesz feladatunk bőven. Felkészülni a legrosszabbra, ahogy az orvos mondta, és nekem ide-oda hajtani két kórház között. Ugyanis a meddőségi központban olyan rendesek, hogy a táptalajt a mintának, és minden egyéb eszközt odaadják, majd a műtét után vissza is vihetem. Csak gyorsnak kell lenni és vigyázni rá. Mellesleg megjegyzem, hogy ez egy bőr cipő árába kerül, míg más lehúzós cégek közelítenek a százezres nagyságrendhez. Milyen jó, hogy körbe telefonáltam mindenkit, és informálódtam. Eddig is tudtam, hogy az egészségügy nagy biznisz, de most látom igazán, hogy teljesen mindegy, milyen problémád, bajod van, ha nem járod körbe a dolgokat, bizony megkopasztanak. Én viszont ennél leleményesebb vagyok :-)

Visszatérve, az egyedüli aranyos momentuma ennek az egésznek, hogy azon panaszkodunk egymásnak, hogy ő kihez fog bújni, és én kinek nyöszörgök majd éjszaka, hogy öleljen át? 


De most inkább beszélgetünk és viccelődünk ilyeneken, mintsem belevessük magunkat a "mi lesz ha?" kérdésekbe és elkezdjünk hangosan töprengeni félelmeinken.

Ráér az még pár napig...