Ülök a kanapénkon a megszokott kis kigyúrt helyemen, egy plüssmacival az ölemben. Puszilgatom, ölelgetem, beszélgetek vele, közben pedig a férjem csendesen néz ránk, mintha ez normális lenne.

 

Holott tudom, hogy nem az, csupán elragadtak az érzelmek, játszom egy szerepet, ami nem valós, nem igazi, csak a mackó és az én játékom. Egy játék, amely bízom benne, majd lecseréli a mackót valóságos, hús –vér gyermekké.
Közben pedig egész nap olyan felületeket olvastam, ami a legrosszabbra készít fel…