Végre nincsen kesernyés utóíze a citromnak. Édeskés, kissé fanyar, de már egészen megbarátkoztam az ízével. Azzal az ízzel, ami egyszerre finom és savanyú. Keserűséget még érzek benne, de most talán az édes íz dominál. Kezd megérni ez a citrom, szépen, lassan.

Nagyon örülök, hogy folyamatosan próbálkozom újabb lehetőségeket feltárni a helyzetünkben. Mint említettem legutóbbi bejegyzésemben, felkerekedtem, és bejelentkeztem magánrendelésre a meddőségi centrumos orvosomhoz. Milyen jól tettem, hogy felmerült bennem ez a lehetőség, és hogy megragadtam. 
Még az időpont egyeztetésekor kértem az asszisztenst, hogy kérje át az intézményből a saját kis számunkkal ellátott dokumentumot, amiben minden információ megtalálható rólunk, ami TB alapon lett elvégezve. Ma kedvesen, humorosan fogadott a doki, és megjegyezte, hogy eléggé elvagyok maradva. Mire kontráztam, hogy nem - nem, mindent megcsináltam, csak a gyorsabb ügyintézés érdekében magánúton, így az office hysteroscopia-t, az UH-t és sok más egyéb fantasztikus vizsgálatot.


Átnézte, elemezte, és beszélgettünk, aztán felvetette, hogy mégis venne tőlem ismét mintát, mert ami van, az egy tenyésztés, és neki nem az kell, bár sokan elrontják. Ekkor kislányos zavaromban kérdeztem, hogy lehet- e bankártyával fizetni, mivel én csak a honlapon feltünetett így is borsos árú konzultáció díjával érkeztem.
Erre elmosolyodott:

- Ugyan kisasszony, ez az összeg mindent tartalmaz. Nem az a fajta doki vagyok, aki kihasznál minden lehetőséget, hogy megkopassza a pácienst! - felelte.
 

Az állam konkrétan a földön hevert, kapkodtam össze a vetkőzésben. Rég hallottam ilyen reakciót, és mire felültem a vizsgálószékre, szépen sikerült az egyik lábtartót a falnak koccintanom. Nem is én lennék, gondoltam magamban. Ez annyira Rozis! Mosolygott ismét, látta, hogy már égek, mint a Reichstag, így gyorsan levette a mintát, és már küldött is öltözni. Utána megpróbáltam összeszedni magam, és leültem elé.
Végigvette a hormonjaimat, beszélgettünk a férjem műtétéről is. Kérdezte, hogy felmerült -e bennünk annak a lehetősége, ha nem találnak semmit, hogyan tovább? Akivel erről személyesen beszéltem, tudja miről írok, aki nem, az is hamar rájön... B verzióként felmerült, feleltem, de egyelőre nem gondolkodtunk el rajta, hiszen bízunk a műtétben.
Majd a doki közölte, hogy bármi is lesz, készüljünk fel a legrosszabbra. Néztem rá, hogy mégis, miért?
Azt felelte, orvosként inkább ezt tanácsolja, mint sem. Bármi megeshet, és inkább a legrosszabbra legyünk lelkiekben felkészülve. Hozzátette azt is, hogy B verzió jelen pillanatban kis hazánkban nem lehetséges, azért utazni kell vagy Szlovákiába, vagy Csehországba, de jelenleg a magyar jogszabályok nem engedik. Na ekkor villany leolt, game over, kékhalál...
Processing...
 

- De kedves doktor, barátokkal, rokonokal kooperálni nem lehet? - hirtelen csúszott ki a számból.

- Sajnos nem, egyelőre ez szabály ellenes... - mondta kedvesen.


Szerintem meg sem lepődött a kérdésemen, biztos sokan matekoztak már ilyesmivel.
 

Rátértünk az eredményeimre. FSH - LH arány jó. El sem hiszem, "csupán" 10 éve küzdök a mocskos ezerarcú boszorkánnyal, a PCOS-el, de úgy tűnik, kezdek rendeződni... Mondta, hogy minden rendben, D -vitamin alacsony, de azt tömöm azóta is, amióta láttam a papíromat róla. Mindig is alacsony volt, szóval teszek ellene majd most tavasszal még inkább. Aztán az IR sem kérdéses, hiszen kezelve vagyok, mondta, hogy maradjon ez így, a gyógyszerezésemmel. Rátértünk a kezelésre, és a protokollra. Tekintve azt, hogy az AMH szintem tipikusan egy policisztás petefészket mutat, figyelembe kell venni a stimulációt, nehogy nagy baj történjen. Szóval rövid protokollom lesz, ami annyit jelent, hogy a férjem műtétje után májusban ahogy jelentkezik Piroska, elkezdem magam "lőni". Be kell jelentkezem az orvosomhoz, hogy épp ez a helyzet, és már írja is a receptet,szurikat.

Megbeszéltük, hogy magánban megcsináljuk a stimulációt és a követést, és nyilván TB alapon lesz majd ALTATÁSSAL (halleluja!!) a leszívás. Szóval nagyon-nagyon HA minden jól megy a műtéttel és van mit lefagyasztani, akkor május végén már kapok a szurikat, bogyókat, miegymás, és rá két hétre, talán júniusban meglesz az első embriotransfer. Hihetelten boldog vagyok, hogy látok már valami fényt az alagút végén.
Nyilván a doktorúr figyelmeztetett, hogy ne bízzuk el magunkat, mert a számok alapján ritka, hogy elsőre sikerül a lombik, de a koromból kiindulva, miszerint 27 vagyok pár héten belül, igazán biztató és pozitív minden. Meglátjuk, de most legalább úgy vezettem autót hazáig, hogy azért bömböltettem a zenémet, mert kicsit, de csak kicsit(!!!) boldog vagyok. Földön kell maradni még sokáig, és nem beleélni magunkat, hiszen hozhat teljesen mást is az április. De én akkor is bízok abban, hogy a tavasz, az év igenis a miénk!!!