Nagyon köszönjük az eddigi támogatást és érdeklődést, amit kaptunk felőletek. Cikáztak az sms-ek, hívások, hogy mi újság, mi volt a mai napon.

Pontosan nem tudom megfogalmazni az érzést, ami most ural. Talán ahhoz tudom hasonlítani, hogy olyan, mintha egy cukrozott citromba harapnál. Édes elsőre, savanyú, keserédes utóízzel.
Ebből kifolyólag kaptunk pozitív , negatív és kétellyel teli információkat is, ami most ismét leterheli az agyamat, a mindennapokat, de őszintén szólva, az elmúlt két hétben sem aludtam túl sokat, annyit forgolódtam éjszakáként, hiába a természetes alapú „csodaszer” nyugtatók…
A tegnapról mára való éjszakázást pedig hadd ne említsem… Végig pörgettem magam az eshetőségeken, mégis mit mond az orvos. Aztán józan paraszti ésszel, kicsit tanultak alapján összeraktam én is végül mi az, amire számíthatunk.

Délután történt egy katonavizsgálat ismét, majd pár órára rá vissza kellett mennünk, hogy konzultáljunk a doktorral az eredményekről (katonaeredmény, hormoneredmény, ultrahang eredmény stb.).
Miközben várni kellett órák hosszat, volt időnk sétálni. A feszültséget csak úgy vágni lehetetett. Felajánlottam, hogy üljünk be egy cukrászdába, igyunk meg egy teát, és várakozzunk ott. Ez mind meg is történt, de sajnos nem az elképzelésem alapján. Ami az agyamban volt, az teljesen ellentétes volt azzal, ahogy megéltük. Kicsit gépiesen kikértük a sütiket és a teát. Nagy csend, semmi olyasmi nem volt, mint általában szokás. Nagyon izgultunk. Izzadó tenyér, nem olyan jól eső édes ízek, és gyorsan túl is voltunk rajta. Amennyire szerettünk volna egymásnak örömet okozni, annyira nem sikerült.


Aztán nem tudom mi történt velem, de idegességemben elpityeredtem a cukrászda közepén. Még szerencse, hogy volt rengeteg kép a falon, amit bámulhattam, nehogy tiszta csoki és maszattal az arcommal menjek vissza az orvoshoz. Hirtelen láttam a kétségbeesést a páromon.

  • Izgulsz? – kérdezte.
  • Igen, bocsánat, nem tudom miért, de most jön ki rajtam! – feleltem.

Rájöttem miért volt ez. Kicsit megsajnáltam magunkat, amint ott ülünk, mint két ázott veréb egymásba kapaszkodva, és várjuk az ítéletet. Mérgesen, kétségek között még egymást sem tudtuk bátorítani annyira, amennyire azt szerettük volna. De véleményem szerint ez természetes, hiszen mindkettőnk gondolatai máshol jártak, nem a cukrászdában. Csak épp nem akartuk ezzel egymást hergelni, még inkább próbáltuk mutatni az igazán erős énünket egymásnak.
Ez a szép ebben a kapcsolatban, hogy így is azért próbáljuk palástolni a problémánkat, hogy a másik erősnek, határozottnak mutassa magát, de legbelül tudjuk, mi az igazi szituáció, és jó, mert nem kellenek hozzá szavak, vagy éppen magyarázkodás, miért van csend, vagy csak egy ölelés, szavak nélkül.

Visszatértünk az orvosi centrumba a kiírt időpontra. Pontosak voltunk, mégis vagy egy órát kellett várni a sorunkra. Csúszás is volt, és minden más, de türelmesek voltunk. A végén már csak óriási sóhajtozásokat hallottam a férjem felől. Aztán jöttem én is, és az eddigi teljese szokatlan láb remegtetés példáját alkalmaztam. Egészen jól lekötött, végül sorra kerültünk.

 

Az orvos szerencsére ismét kedves volt. Végig vette azokat a pontokat, amiket már az előző bejegyzésben is írtam, hogy genetikailag minden oké. A hormon pedig hormon. Azon lehet segíteni, de egyáltalán nem ez befolyásolja a jelenlegi állapotot.

Aztán rátért az ultrahangra. Egészen szép bevezetést kaptunk, a férjem már szinte ingerültebben bólogatott, és szinte én is majdnem ráförmedtem az orvosra, hogy nem kell a rizsa, de nyilván tisztelettudóan megvártam a kibontakozását a mondanivalójának.

A herén látható 4 darab cisztikus kép nem nőtt, ezért nem valószínűsíthető, hogy rosszindulatú daganat. Ettől függetlenül mindenképpen szükség lesz egy biopsziára és szövettanra. Valószínűleg elzáródhatott ott valami, valahol. Első körben tehát egy műtét vár a férjemre, amely során vesznek az egyik daganatból mintát, amit szövettanra küldenek. Másodsorban pedig a mellékherékből próbálnak spermiumokat kinyerni. Amennyiben vannak, azok a legjobb minőségűek, így fagyasztásra kerülnek, ami majd a lombik icsi során felhasználható. Amennyiben nem találnak ott hímivarsejteket, úgy a heréből próbálnak nyerni, ami kicsit bonyolultabb. De ami pozitív, hogy így legalább egy műtét alatt ezeket mind lerendezik.
Természetesen az orvostól kérdeztük, hogyan és miképp történik mindez. Gerincbe adott érzéstelenítővel, egy éjszakás bennfekvéssel. A fagyasztás pedig valami megbízott szerződés útján történik. De erről majd később, ha ott leszünk. A műtétet lehet TB alapon is kérni, ez esetben tiszteletbeli díjat kér az orvos. Amennyit gondolunk, nem kertelt. Inkább így, mint hogy egy konkrét összeget mond. Ha pedig nem TB alapon szeretnénk, az kb. kéthavi fizetésemet teszi ki. Köszi szépen, nem ezért fizetjük a TB-t, fizetni meg így is úgyis kell a bácsinak. Akkor inkább kap egy borítékot, és le van rendezve.

Szóval a műtétet megelőzősen kell még a páromnak teljes vérkép. Továbbá tumormarker vérvétel, ami három panelből áll. Ha itt esetleg találnak elváltozást, akkor nincs mese, a megnevezett szervet el kell távolítani, és a későbbi kezelésekről konzultálni kell, miképp, hogyan tovább.
Tehát egyszer van egy ismét reménysugár most, amit látunk, másrészt még mindig nem biztos az ég egy adta világon semmi sem, hiszen ha ne adj Isten a tumormarkerek közül valamelyik ’beköszön’, akkor más helyzet áll elő. De ezzel egyelőre nem foglalkozunk.

Összességében most nagyon leszögeltük kicsi lábainkat a realitás talajára. Nagyon erősen, hogy még egy kicsit se szálljunk a föld fölé, nehogy nagyot essünk onnan. Arra más se időnk, se energiánk nincs.

Folyt.köv.